Rendezvények

MEGYEI ÉS ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY VERSENY

A Vöröskereszt megyei irodája múlt hét szerdáján a szokott helyen; az egri Érsekkertben rendezte meg 15 csapat részvételével a megyei versenyt.
A 15 állomásból álló pályán a szakmai feladatokon kívül közlekedésbiztonságból, egészségvédelemből, s más egyéb témakörökből kaptak feladatokat a résztvevők.
Címkék: 

Fórum az egriek biztonságáról, biztonságérzetéről - Meghívó!

Országszerte fórumokat tart a rendőrség karöltve az önkormányzatokkal, annak érdekében, hogy tájékoztassák a lakosságot az aktuális bűnügyi helyzetről, a megtett és tervezett intézkedésekről és megismerjék a polgárok véleményét a témáról. A cél a települések közbiztonságának, a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása, a közrend megszilárdítása. Az egri közbiztonságról, a polgárok szubjektív biztonságérzetéről, a rendőrség és a város együttműködéséről tart ilyen fórumot a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, az Egri Rendőrkapitányság és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Címkék: 

Kálvin Házi Irodalmi és Zenei Esték 2011 tavaszán

A Kálvin Ház Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott feladata, és célja a magyar kulturális és művészeti értékek, a jelenkori kiemelkedő személyiségek, a fiatal tehetségek bemutatása, emlékezni mindazon értékteremtő nagyjainkra, akik megahatározói múltunknak, jelenünknek, és útmutatásukkal a jövőnknek is. Célunk és törekvésünk a határon túl élő magyar kultúra képviselőinek megismertetése a hazai érdeklődő közönséggel.

Címkék: 
Letölthető fájl(ok): 

Oldalak

Subscribe to RSS - Rendezvények

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.