A soron következő női műhelymunka 2014. november 25-én ülésezett ismét. A műhelymunka rövid élménybeszámolóval indult, a miskolctapolcai csapatépítő tréningen és két civil szervezetnél tett látogatás benyomásairól, tapasztalatairól. Konklúzióként összegezték, hogy fontos az együttlét, a közös cél és a jó csapat. Ebben a teremtő hangulatú közegben indították a műhelymunka aktuális témáját a Kell-e és ha igen miért, a nők jogairól beszélni? címmel. A téma felelősei voltak: Pappné Kormos Zsuzsa, Dienes Sándorné, Kiss Endréné és Ónodi Zsuzsanna, akik előkészítették a szakmai beszélgetés irányait és felosztották egymás között a feladatokat.
Pappné Kormos Zsuzsa témamoderálóként kiemelte, hogy a nőknek sokféle területen, sokféle feladatnak kell megfelelni mind a családban, mind a munkahelyen, mind a társadalmi elvárásoknak. Felmerül a kérdés, kell-e beszélni egyáltalán a nők jogairól, érvényesíthetők-e, azonos jogai és kötelezettségei vannak-e a nőknek a férfiak mellett. Szükséges-e ezeken változtatni és ki tud egyáltalán változtatni. Hogyan lenne igazságosabb a teherviselés akár családon belül is? Ezekkel a bevezető kérdésekkel indult a téma közös feldolgozása.
Lehetőséget kapott minden résztvevő a véleménynyilvánításra, javaslatokkal, ötletekkel, információkkal egészítették ki egymás gondolatait. Az aktuális téma irányított beszélgetés módszerével történő feldolgozása kiváló választás volt, mert megerősítést nyert, hogy mennyire fontos szerepe van a beszélgetésnek és az együttgondolkodásnak.
Téma volt továbbá, hogy a magyar nők és férfiak egyenjogúsága, egyenrangúsága mennyire helytálló napjaink modern világában. Látva a családi harmónia felborulását, a válási statisztikák aggasztó adatait, feltételezhetően változtatásra van szükség. Felmerül a kérdés, hogy látnak-e jó példát a gyerekeink? Mit kell tenni ahhoz, hogy jól működjön a családi rendszer, mint a társadalom alapsejtje? Szintén a társadalom összképének negatív oldalát erősíti a családon belüli erőszak, ami a női fórum tagjai szerint napjainkban „brutális” elnevezéssel címkézhető.
A résztvevők tapasztalatai alapján kiderült, hogy a családi és a munkahelyi szerepek összeegyeztetése nehézkes, számtalan foglalkoztatónál nem tudják megoldani a táppénzt a gyermekek betegsége esetén. Elvileg hiába engedi a jogszabály, a nők a gyakorlatban nem tudják érvényre juttatni jogaikat, sőt sok esetben megfélemlítésnek vannak kitéve a dolgozók. Fontos a munkáltatók érzékenyítése és tudatosítása abban, hogy a női alkalmazottaik családanyák is egyben, éppen ezért figyeljenek jobban rájuk.
A hozzászólások alapján megállapítható, hogy sokféle oldalról lehet megközelíteni a nők élethelyzetéből adódó problémákat, amelyekhez megoldási lehetőségek keresésével segítséget nyújthatunk. Így eljutunk ahhoz a ponthoz, ahol kikristályosodik a női műhelymunka legjelentősebb feladata, a szakmai alapon történő együttműködés a nők élethelyzetének javítása érdekében. Sokkal több segítségre lenne szükségük a nőknek, illetve élethelyzetet könnyítő változtatásokra a döntési szinteken.
A jelenlévők a jövő évre tervezetten a következő gyakorlatias team munkák témaköreit határozták meg, melyekben további jelentkezését várják az érdeklődési körnek megfelelően.
- Pótnagyi szolgálat
- Családi napközi
- Esélyegyenlőségi tervek
- Családbarát munkahelyek
Az egyes témákhoz kapcsolódó jelentkezéseket 2014. december 15. várjuk a civilertek@gmail.com e-mail címre.
Női műhelymunka következő ülése: 2014. december 16.
Helye: Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont
Téma: Adventi készülődés
2014. november 27.
Réti Erika
A műhelymunkán készült képek megtekinthetők: itt