Városrészért is dolgoznak

Ugyan szakmai alapon szerveződött a szekció, de egyetlen a Fórumon belüli öszefogások között, amely területi alapú tevékenységet is folytat. A Közművelődési szekció fórumán tizennégy szervezet vett részt. Polacsek Anna Anikót választották szekcióvezetőnek, kerekasztal tagnak Demeter Pált a civil alap bírálatában való részvételre pedig Búzás Eszter kapott megbízást.

A fórumon három újabb szervezet csatlakozott a szekcióhoz Heves Vármegyei Honismereti Egyesület, LÉTRA Műhely Egyesület és a Pótkerék zenekar. A Kálvin Ház Alapítvány viszont ideiglenesen távol maradt; szomorú esemény (Püski Imre halála-Kálvin Ház Alapítvány) miatt még nem tudták pótolni az elnök személyét. A szekció szervezetei külön-külön eredményes évet zártak.

Szervezeteinek sajátos összetétele miatt a kulturális területen kevesebb hálózati eseményre nyílik lehetőség. Ezek közül kiemelésre a Heves Megyei Népművészeti Egyesület teljesítménye, illetve az olaszországi Aquileia-ból érkezett kórus megajándékozási ünnepsége.

Az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület folytatta szervezetek bevonását három hálózati rendezvénybe: szervezett: a Föld napja a Lajosvárosba három, a Jógatalálkozó négy, és a Hagyományteremtés a Lajosvárosban tizenkét szervezet együttműködésével valósult meg.  

Jelentős közösségi esemény volt a 35 éves Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesületet jubileumi ünnepsége, ahol partner szervezetek köszöntötték a jubilálókat.

Az Egri Zenészek Egyesülete által az értékteremtő közösségek tiszteletére rendezett gálaműsoron a civil hálózat öt szervezete vett részt, a Felnémeti Szüret programjának megrendezését négy szervezetünk segítette.

A szentendrei II. Országos Civil Konferencián Szentendrén három szervezetünk képviseltette az egri civil hálózatot, az Eger Civil Ünnepe megvalósításában négy szervezetünk vett részt.

Új aktivitási területet találtunk a Puttonyka sétálója projektben.  A szekció közös elhatározása, hogy különös figyelmet fordítanak a fertálymesterek által szervezett programokra; ezt négy szervezet emelte be a 2025. évi programjai közé.

A hálózati kommunikáció javítását - a Civilek Eger oldal közösségi médiában- az Egri Zenészek Egyesülete önkéntes munkájával segítette, száznál is több egri szervezet munkájának dokumentálásával.

Civil Szemmel SZÁM: 
Civil Szemmel ROVAT: 

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.